Oldalak

2020. május 12.

Olasz Paradicsomleves

Egyszerű, gyorsan elkészíthető, és isteni finom. Szerintem nem is kell ennél több egy jó recepthez. 



Hozzávalók:
  • 1 kis fej vöröshagyma
  • 3 nagy gerezd fokhagyma
  • 1 tk pesto szósz
  • 1 l passzírozott paradicsom
  • 1 (bio) zöldségleves kocka
  • Parmezán
  • Olívaolaj
  • Só, bors
  • Oregáno
  • Friss bazsalikom
Elkészítés:

A felaprított hagymát, fokhagymát olívaolajon megpirítom majd hozzá keverem a pesto szószt. Erre megy a passzírozott paradicsom, felengedem tetszőleges mennyiségű vízzel, sózom, borsozom, beledobom a leveskockát, és oregánóval fűszerezem. Úgy 10 percig főzöm, majd beleteszem a felaprított bazsalikomot. Reszelt parmezánal tálalom. Tetszés szerint tálaláskor meg lehet locsolni még egy kis olívaolajjal. Én még készen kapható mirelit zöldfűszeres bagettet adtam mellé.



2020. április 18.

A futóvá válásom újabb kísérlete: ?.0

Már meg sem próbálom összeszámolni, hogy hanyadjára rugaszkodom neki ennek a fránya futásnak, de már az évet sem tudnám felidézni mikor volt az első kísérletem 3, 4 esetleg 5 éve, ki tudja már. Minden tavasszal hatalmas lelkesedéssel, őrült elszántsággal ugrom bele: Na majd most.






Egyszer ősszel is elkezdtem, az egész jól ment, hajnalban indultam, és talán az edzésprogram negyedik napjáig is eljutottam, de annak végül az egyre hűvösebb reggelek vetettek rövidesen véget. A lényeg, hogy itt a tavasz megint, és én újra itt vagyok ezzel a szokásos elhatározással. Idén azért alapoztam kicsit úgy februárban valamikor elkezdtem gyalogolni, egy-egy normál gyaloglást váltott egy-egy gyors tempójú egy edzésen belül váltakozó számban és hosszban. Erre még lentebb kitérek. Ez volt az egyik változás a korábbiakhoz képest. A másik a szép sunyin, lassan, de annál biztosabban egyre többet mutató mérleg, ami idénre már eljutott arra a szintre, amikor is azt mondtam, ez így nem mehet tovább. Mostanra végre beszereztem, egy hosszú ujjú futófelsőt, ami szintén nélkülözhetetlen volt, hogy igazodni tudjak az időjáráshoz, így már az sem lehet kifogás. És az új teljesem vezetékmentes Bluetooth-os fülhallgatóm is nagy segítség, mert végre tényleg nincs zavaró madzag, nem kell igazgatni, és a zeneszámokat is könnyű léptetni vele. És hát itt a Koronavírus, ami teljesen felborította a megszokott életet. A gyerekek 0-24-ben itthon vannak, így, ha az ember lánya kicsit kiszakadna, és egyedül szeretne lenni legalább egy rövidke időre (velem ez azért gyakran megesik) nincs nagyon más választása, mint lelépni otthonról, amire a futás kiváló ürügy. Most ez az egyik legalkalmasabb én idős tevékenység, ilyenkor lehetőség nyílik egyedül maradni a zenéimmel, a gondolataimmal, az érzéseimmel. Ami ezekben az időkben, és ez a sors fintora, talán fontosabb, mint valaha. Tehát amíg nem szorítanak a kijárási korlátozáson addig adott a lehetőség, persze a szabályok betartásával. 
Nos akkor nézzük az eddigi tapasztalatokat röviden: Most vagyok túl a második héten, és a heti 3 alkalmon, az egyik edzést bár véletlenül, de utólag visszagondolva nem is volt baj (aznap nem bírtam volna a következő szintet), megismételtem, így most az ötödik edzésnapon vagyok túl az alkalmazás szerint haladva, ez nálam komoly rekord. A tapasztalatok azt mutatják, hogy könnyebben veszem az akadályokat, mint korábban. Nem érzem az egyes szakaszok végéhez közeledve, hogy nem bírom tovább, vagyis talán csak egy nagyon minimálisan, és azt is csak az edzés első felében, amikor is felfelé haladok a patak mentén, ami, ha szabad szemmel nem is láthatóan, de annál inkább érezhetően emelkedik, visszakelé a lejtőn mindig könnyebb. Az edzések végén többnyire úgy érzem, bírtam volna még, ami elég jó érzés, és komoly motiváció. Idén tényleg várom a következő alkalmakat, és nem azt nézem milyen kifogással lehetne kibújni alóla, remélem ez a lendület a későbbiekben is megmarad, és idén végre elérem a kitűzött célomat. 



És akkor térjünk ki kicsit az alkalmazásokra, amik alapján az edzéseket végzem (mindkét app angol nyelvű):

Gyalogláshoz a Walking for weight loss alkalmazást használom, azon belül az advanced szintet állítottam be, a többi túl könnyűnek tűnt már ránézésre is. Igazából különösen jót, se rosszat nem tudok róla mondani, a célnak többé kevésbé megfelelt. Kilométerenként elmondja, hogy milyen sebességgel tetted meg az eddigieket, hány kalóriát égettél el stb. Egyszer mintha mondta volna azt is mikor vagyok félúton, de általában hiányoltam, ezt külön figyelnem kellett. Az alkalmazás fizetős, de reklám nézés után ingyenesen is elindíthatóak az egyes edzések rajta. Én összesen a 14. napi edzésig jutottam eddig vele.

A futó appom a 10k running már kissé más kategória, az elv hasonló, de fényévekkel kenterbe veri a gyaloglósat nagyjából mindenben. Ez is fizetős, én egy éve vettem meg a teljes verziót akkor a legjobb emlékeim szerint ez 2000 Ft körüli áron volt elérhető, és ennyi pénzt bőven meg is ért. Ez az applikáció azt ígéri, hogy végig vezet a 0-10 km lefutásán 14 hét alatt. Magammal szemben már nem merném támasztani, ezt az elvárást, de bármelyik edzés nap megismételhető, így haladhat mindenki a saját tempójában. Egyébként nincsenek hajmeresztően nagy ugrások az egyes szintek között, és sokat az alkalmazás is megismétel, így van, hogy ugyan az az edzésprogram a következő napra is. A dizájn kiváló, sőt gyönyörű, tényleg az! Motivációban nincs hiány minden napra van egy-egy inspiráló idézetes kép, bár ezt külön meg kell nyitni, de érdemes, ha valaki szereti az ilyesmit, szép igényes fotók, egész jó kis ösztönző szövegekkel, persze angolul. Egyes szintek elérésénél jutalom medált is ad az app. Én a női hangot állítottam be, így erről tudok véleményt írni, a hölgy hangja kellemes, az időnként bejövő ösztönző szövegek hangsúlya is jó, tényleg hatásos. Minden edzés elején üdvözöl az app különböző szövegekkel, ez is inspiráló pl: Hi awesome runner, enjoy your run today. Nem mindig pont ez a szöveg, de hasonló. Létezik 5k verzió is, de héj merjünk nagyot álmodni.

2020. január 12.

Mi is az Cury girl method azaz a göndör lány módszer

Érdekes az emberi természet, az egyenes hajú lányok göndör hajat szeretnének, akinek göndör a haja inkább örülne az egyenesnek. Én az utóbbi táborba tartozom, nem utálom ugyan a göndör hajamat, de tény, hogy sokkal nehezebb boldogulni vele. Sok évnyi kínlódás után rátaláltam a göndör lány módszerre, és bár én is csak most ismerkedem vele, már az elején fontos dolgokat tudtam meg a göndör haj speciális igényeiről, így arról is mit rontottam el az elmult években ami miatt a göndör hajam valahogy sosem olyan mint kellene.




Nézzük, hát az alapokat:

A göndör lány módszer tulajdonképpen egy útmutató a természetes textúrájú haj megfelelő ápolásához. A természetes texturájú haj minden olyan haj, amely nem egyenes (hullámos, göndör, gyapjas). A lényeg, hogy abba kell hagyni a magas hő használatával járó hajformázó eszközök használatát, és kerülni kell a rossz összetevőket a hajápoló termékekben.

Miért kell másképp kezelni a természetes texturájú hajat?

A fej bőrén faggyú termelődik, ami hidratálja a fejbőrt, és a hajat. Az egyenes hajon a faggyú könnyen eljut a hajvégekig, míg a göndör hajon lassabban tud lejutni, így a haj kiszárad, rosszabb esetben töredezetté válik.

Milyen konkrét szabályokat kell betartani?

Semmi szulfát, szilikon vagy parabén.

Ezek az összetevők a legkárosabbak a göndör haj számára, elkerülésükkel a haj visszanyeri az egészségét.

Mi a különbség a szigorú, és a módosított CGM között?

Az eredeti módszert Lorraine Massey írta le, ami tiltja minden sampon használatát, és csak balzsamot használ, mondván a legtöbb balzsam tartalmaz nagyon enyhe tisztító összetevőket is. Ezen kívül itt nem engedélyezett fésű vagy hajkefe használata, csak az ujjával választja szét a tincseket.

Ezzel szemben a módosított CGM követi az eredetit, de engedélyezi a samponok, és fésűk használatát, saját igényre szabva. Ennek többek közt az a magyarázata, hogy bizonyos időközönként szükség van a fejbőr alapos megtisztítására, amit csak balzsammal nem lehet elérni. A módosított CGM még három összetevőt javasol elkerülni, így a kerülendő összetevők listája hatra bővült, melyek a következők: Szulfátok, szilikonok, parabének, szintetikus viaszok, szárító hatású alkoholok, és ásványi olajok.

Aki ismer tudja, hogy nem vagyok a végletek embere, így egész biztos, hogy nem fogom kidobni a haj vasalómat, és alkalmanként, ha olyan kedvem van használni is fogom. Viszont a mindennapokban, igyekezni fogok, hogy betartsam a fenti útmutatásokat, és ha elfogy egy-egy haj ápolási termék, akkor a vásárlásnál már figyelni fogok az összetevőkre. Remélem találtatok hasznos információkat, és segítségetekre lesz ez a kis útmutató.

2019. december 3.

BBQ csirkemell

Azt hiszem új családi kedvenc született, nagy előnye, hogy gyorsan könnyen összedobható, igazi rohanós hétköznapi vacsora.



Hozzávalók:


60 dkg csirkemell filé
Kb. 2 ek. worcestershire szósz
Kókuszolaj
Bors
Fokhagymagranulátum
Texsasi BBQ fűszer
BBQ szósz

Elkészítés:


  • A húst apró kockákra vágom
  • Egy serpenyőben felmelegítem a kókuszolajat, és a kockára vágott csirkemellet fehéredésig pirítom.
  • Ezután sózom, borsozom, megszóróm a fokhagymagranulátummal.
  • Ha elpárolgott a leve, ráöntöm a worcestershire szószt, és megszóróm tetszőleges mennyiségű texsasi BBQ fűszerrel, és enyhén megpirítom.
  • A végén BBQ szósszal meglocsolom, és kevés vízzel felengedem, hogy enyhén szaftos legyen. Burgonyapürével, és zöldsalátával tálalom.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...